A bohócdoktorok sincsenek meg hélium nélkül

Mindig végtelen ámulattal és csodálattal fordultam azok felé az emberek felé, akik valamilyen formában a gyerekek segítését, fejlesztését választották hivatásul. Roppant hálásak lehetünk a dadáinknak, óvónőinknek, tanárainknak és még sorolhatnám mindazért, ami odaadást és figyelmet kaptunk tőlük. Sajnos előfordul, hogy a gyerekek megbetegszenek, ekkor az orvosainknak és az ápolóknak lehetünk végtelen hálásak. A nagyon beteg, kórházban fekvő gyerekek jókedvéről pedig a csodálatra méltó bohócdoktorok gondoskodnak.

Mint ahogy minden szakmában, a bohócdoktoroknak is megvan a maguk kötelező eszköztára. Ennek szerves részét képezik a különböző lufik, és mint tudjuk lufi nincs hélium nélkül. Szóval amikor bemennek egy zsúfolt kórterembe, ahol gépek és oxigén palack van minden ágy mellett, mindig van náluk 1-1 szuper vidám, állati formára hajtogatott lufifigura, amivel igyekeznek jobb kedvet varázsolni a gyerekek arcára. Ehhez elengedhetetlen, hogy mindig jól el legyenek látva héliummal. Budapesten és környékén nagyon jó gázpalack házhoz szállításra van lehetőség, gyorsan és zökkenőmentesen. Nagyon könnyen elérhető a hélium palack, de oxigén palack és nitrogén palack, valamint különböző hegesztéshez szükséges gázok is, mint például argon, szén-dioxid, acetilén és corgon is. A rendeléshez nem kell semmi más, csak egy telefon és már szállítják is a kért terméket a megfelelő kiszerelésben az adott helyre. Bár minden ilyen egyszerűen menne.

Ha a bohócdoktorok dolgát ennyire megkönnyíti, a mi nyári kerti parti szezonunkat is meg tudja könnyíteni, hiszen nem csak hegesztéshez és egészségügyi célokra szállítanak házhoz palackokat, de PB gáz is elérhető a kínálatukban. Tehát, ha a kinti sütögetés a szenvedélyünk, érdemes megkeresni őket és házhoz szállíttatni egy palackot. Azt hiszem, fogok is élni ezzel a lehetőséggel, amint beköszönt az első jó idő. Olyan szuper, mikor végre ki lehet pakolni a teraszra és átjönnek a barátok. Ha pedig hűvösebb lesz még estére, begyújtjuk a hőgombát, ahhoz is rendkívül jól fog jönni, hogy van otthon gázpalack.

Nagyon szeretem, hogy a mai világban már ennyi ilyen szolgáltatás létezik, ami megkönnyíti a dolgunkat a mindennapokban. Mennyivel nehezebb lehetett régebben, amikor még nem volt internet és nem lehetett ezekre a lehetőségekre ilyen könnyen rátalálni.