Világ életemben orvos szerettem volna lenni, így a pályaválasztásnál nem volt nehéz eldöntenem, milyen irányban induljak el. Jelentkeztem az orvosi egyetemre, ahova szerencsére sikeresen fel is vettek. Mivel nagyon szeretem a gyerekeket, úgy döntöttem, ebben az irányban szeretnék tovább haladni, hogy egyszer gyermekorvosként praktizálhassak valahol. Az egyetem elvégzése után néhány évvel ez az álmom teljesülni is látszott, a szülőfalumban lehetőségem nyílt arra, hogy én legyek a körzeti gyermekorvos. Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, és természetesen el is fogadtam. Amikor megérkeztem munkavégzésem helyszínére, akkor azonban arcon csapott a valóság, olyan gyakorlati problémák merültek fel, amelyekre korábban még nem gondoltam.
Kaptam egy szolgálati lakást, amelyből egy ajtón keresztül lehetett átjutni az orvosi rendelőbe. Nem kellett túl korán kelnem hozzá, hogy időben beérjek a munkába. Azzal a problémával szembesültem, hogy a nem korszerű fűtés miatt nagyon magasak szoktak lenni a közüzemi számlák. Azt pedig nem szerettem volna, ha a nem túl magas gyermekorvosi fizetésem nagy részét számlák befizetésére költöttem volna. Így elkezdtem megoldások után kutakodni. Ekkor bukkantam rá a napelemes rendszerre, amely tökéletes alternatívának tűnt a helyzetem megoldására.
Megbeszéltem a falu vezetésével, és ők is támogatták a gyerekorvosi rendelő korszerűsítésének az ötletét. Ahogy haladtunk előre az időben, egyre több dolog kezdett kikristályosodni. Többek között az is, hogy sokkal részletesebb egy ilyen rendszer telepítése, és több tervezést igényel, mint én azt eredetileg gondoltam. Ilyen volt például az is, amikor felmerült bennem a kérdés, hogy mi az inverter. Annyit beszéltek róla a szakemberek, én meg kissé szégyelltem, de fogalmam sem volt róla, hogy mi fán terem. Ezért úgy döntöttem, utána járok a dolgoknak.
Azt olvastam, hogy az inverter egy olyan eszköz, amely a napelemes rendszerek megfelelő működéséhez elengedhetetlen. Ez az, amely a napelemek által megtermelt áramot átalakítja olyan formába, hogy azt a háztartások fel tudják használni. Ugyanis átalakítás előtt egyenáramról beszélünk, és az a forma, amelyet mi magunk használunk pedig a váltóáram. Tehát, ha nincs ez az eszköz, a háztartások nem nagyon tudnak mit kezdeni az előállított energiával, legfeljebb akkumulátorokra lehet tölteni.
Az is fontos, hogy milyen teljesítményű az inverter, amelyet választunk. Éppen ezért fontos, hogy a beszerelés előtt legyen valami fogalmunk arról, hogy a háztartásunk átlagosan mennyi áramot szokott felhasználni, hogy ehhez mérten lehessen invertert választani. Az sem hátrány, ha nagyobb teljesítményűt veszünk, mint amire szükségünk lenne alapesetben. Hiszen a jövőben előfordulhat, hogy valamilyen okból kifolyólag nagyobb teljesítményre lesz szükségünk, és ezt nem bírja el az inverter. Ekkor szükséges az eszköz cseréje, ami viszont nem túl olcsó. Ezt megelőzendő jó megoldás, ha gondolunk ezekre az esetekre is, amelyek bekövetkezhetnek.
Friss információk birtokában már magabiztosan mentem a rendelőbe, hogy beszéljek az ott dolgozó szakemberekkel. A végeredmény nem csak hasznos, hanem esztétikus is lett, a faluban mindenki csodájára jár a korszerű gyermekorvosi rendelőnek.