Salgó polcrendszer a gyógyszerészeknek is jól jön

Érdekes, hogy érettségi után mennyi felé szét tud széledni egy osztály. Mindenki megy a maga után, követi a saját elképzeléseit. Persze, lehet, hogy egy-két ember mondjuk szaktárs lesz, vagy ugyanarra az egyetemre, oktatásra jelentkeznek, de azért az általános tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a maga külön útját. Egy volt osztálytársammal a legjobb barátnők voltunk annak idején, teljesen más utat választott, mint én, és el is szakadtunk egymástól hosszú időre. Ő gyógyszerésznek tanult, külföldi egyetemekre is járt ösztöndíjjal, én meg itt maradtam és képzőművész lettem. Egyszerűek az indokok: én kézügyes voltam, a barátnőm pedig kémiából és biológiából volt kiváló, és megfogadta, hogy beteg gyerekeken akar segíteni. Így is lett, azóta is az egyik legkeresettebb gyógyszerész-specialista, ha kicsiknek készült gyógyszerekről van szó. De ő sem mentes ám a világi gondoktól, például a Salgó polcrendszer is az én ötletem volt a számára, és nagyon be is jött!

Amikor végül hazatért, nyitott egy gyógyszertárral egybekötött magánlaboratóriumot, ahol kutatásokat végez. Igen ám, csakhogy ez felszereltséget igényelt, és ötlete sem volt, hogy hogyan oldhatná meg praktikusan a tárolás kérdését. Komoly szabványoknak és szabályozásoknak kell ám megfelelni, ha nem szeretné, hogy bevonják az engedélyét, és a praktikusság sem egy utolsó szempont. Olyan polcrendszerre volt szüksége, ami ideálisan méretre igazítható, bírja a terhelést, de mellette könnyen tisztán tartható, és ha kell, akkor jól fel lehessen osztani, katalogizálni a rajta lévő dolgokat. Ahogy ezt ecsetelte nekem, hirtelen beugrott, hogy neki Salgó polcrendszer kell, mert az minden kritériumnak megfelel, amit leírt. Felajánlottam neki, hogy majd én utánanézek helyette, ne foglalkozzon ezzel, hanem koncentráljon az egyéb, más által nem megoldható dolgokra. Előre is nagyon hálás volt, mondanom se kell.

Mivel mindig is én voltam a gyakorlatiasabb, ha ilyesmiről volt szó, így adta magát a dolog. Felcsaptam a laptopomat, és elkezdtem keresgélni az olyan áruházak oldalain, ahol Salgó polcrendszer, vagy ahhoz hasonló kapható. Hát, elég hamar kiábrándultam mindegyikből. Egy csomó olyat is találtam, ahol használtan lehet ilyesmit venni, de ezek eleve szóba se jöttek. Máshol meg silány minőségű volt a kínálat, és még egy rendes leírás vagy ismertető sem volt hozzá. Így hogy válasszon megfontoltan az ember? De végül ráakadtam arra a weboldalra, amit voltaképpen egész eddig kerestem! Egy kifejezetten raktári polcrendszerekre specializálódott vállalkozásról van szó, akik Olaszországból importált, csúcsminőségű polcrendszereket forgalmaznak, terveznek és építenek. Minden létező tanúsítvánnyal, engedéllyel és egyébbel együtt, hogy teljes legyen a kép. Ráadásul, ahogy utánanéztem kicsit a dolgoknak, az ottani szabványok sokkal szigorúbbak, lényegesen több mindenre tesztelik a polcokat. Ha ott megfelelnek, akkor biztosan itt is.

Mivel a Salgó polcrendszer kínálatuk is igen tetszetős, a vadonatúj, horganyzott elemek tökéletesen tisztán tarthatóak és még egészségügyi raktározásra is alkalmasak, így nem vártam utána sokat, gyorsan el is küldtem a barátnőmnek a felfedezésemet. Leírtam neki minden szempontot, minden észrevételt, és azt is, hogy ennél jobbat biztos, hogy nem fog találni, bármennyire keresi is! Én már megtettem helyette. Megköszönte a segítségemet, és utána pár napig nem hallottam felőle. Azonban amikor újra felhívott, úgy lelkendezett, mint amikor iskolások voltunk. Elmesélte, hogy felkereste a céget, amit ajánlottam neki, és tökéletesen meg van elégedve mindennel, amit megtudott tőlük. Kedvesek volta, segítőkészek és szakszerűek, és máris odáig jutott a dologgal, hogy árajánlatot kért tőlük. Azt mesélte, hogy nem is kell az összes, erre szánt pénzét felélnie, mert olyan jutányos áron dolgoznak. Így legalább valami másba fektethette a megmaradt forrást, ami az ő esetében egyet jelent: valamilyen laboratóriumi berendezésből egyel jobbat vett. Mindenesetre örültem én is, hogy tudtam segíteni valakinek, aki mindenkinek segíteni szeretne.