Széleskörű tájékoztatás és gyors probléma megoldás az autószervizben

Amikor kicsik voltak a gyerekek, és megbetegedtek, azonnal rohantam velük az orvoshoz. Tapasztalatlan szülőként a legkisebb problémával is az orvosnál kötöttem ki. Szerencsémre olyan háziorvosunk volt, aki elnézte ezt a túlbuzgóságomat, és mindig kedvesen és körültekintően elmondta nekem a teendőket, aminek köszönhetően egy idő után már magamtól is tudtam, hogy milyen betegségnél van szükség tényleg arra, hogy orvoshoz vigyem el a gyerekeket, és mely esetek azok, amikor otthon egy kis pihenéssel ki tudják feküdni a betegséget.

Most már nagyobbak a gyerekek, de a mai napig hálás vagyok a háziorvosunknak, hogy mindig segítőkészen fogadott engem, és mindig olyan lelkiismeretesen segített még akkor is, amikor valószínűleg teljesen banális dologgal fordultam hozzá. A mai napig összefutok vele az utcán, és mindig név szerint köszön rám.

Futómű javítás Budapesten

Időnként néhány perces szóváltásba is keveredünk. Ilyenkor megtudunk egy-két dolgot arról, hogy mi történt az elmúlt időszakban a másikkal. Legutóbb azt mesélte nekem, hogy az autójában furcsa zajokra lett figyelmes, így időpontot kért a Méta Autószervizhez, ahová rendszeresen viszi szervizelni az autót. Nagyon lelkesen mesélte, hogy ennek a szerviznek van egy olyan interneten elérhető web címe, ahol ő maga le tudta adni az időpont foglalást. Olyan részletességgel mesélte el nekem, mintha én magam nem tudtam volna rájönni arra, hogyan kell időpontot foglalni, de meghallgattam, ahogy részletesen elmagyarázta, hogy a Méta Autószerviz weboldalt kell meglátogatni, és ott az Időpontfoglalás menüpontra kell kattintani, azon belül pedig az időpontot foglalok gombra kattintva ki lehet választani azt a szolgáltatást, amivel kapcsolatban az autószervizhez fordul. Elmondta, hogy az oldalon rengeteg információ megtalálható a különféle autókkal kapcsolatos problémákról. Ezek a cikkek sokat segítettek neki abban, hogy pontosan ki tudja választani azt a szolgáltatást az időpontfoglaló rendszerben, amelyikre neki szüksége van. Az oldalon olvasottak alapján rájött arra, hogy minden bizonnyal a futóművel van valamilyen probléma, hiszen az ott leírtak alapján ez igazolódott be. Ez alapján az időpont foglaló rendszerben az utolsó menüpontot, vagyis a futómű beállítás menüpontot választotta ki. A második lépésnél azt kellett kiválasztania, hogy milyen típusú járművel rendelkezik. Itt a motor, a teherautó és a személyautó lehetőségek közül lehetett választani, mivel neki személyautója van, így a személyautót választotta. Ezt követően meg kellett adnia a személyautó márkáját, a modellt, valamint a rendszámot, illetve ezután következett a saját elérhetősége, ahol külön mezőben kellett megadni a vezetéknevet, a keresztnevet, az e-mail címet és a telefonszámot. Ezt az űrlapot kitöltve sikerült időpontot foglalni a Méta Autószervizhez. Elmondta azt is, hogy mennyire zseniálisnak tartja ezt a rendszert, és hogy mennyire egyszerűen nyomon tudja követni benne a lefoglalt időpontokat, amit egyébként akár módosítani is tud és törölni is, ha esetleg valami úgy jön közbe. Ezen kívül nagyon pozitív volt számomra is, amikor mesélte, hogy online foglalás esetén törzsvásárlói kártyára tett szert, aminek köszönhetően tíz százalék kedvezményt kapott a Méta Autószervizben elvégzett szolgáltatások áraiból.

Szerencsére nem volt olyan nagy probléma az autóval, így amikor az autószervizben átvizsgálták az autót, kiderült, hogy egy kisebb javításra van csak szüksége. Szóval a futómű javítás Budapesten a Méta Autószerviznél gyorsan és szakszerűen megoldódott. Említette azt is, hogy milyen jól el tud beszélgetni az ott dolgozókkal is, akik mindig segítőkészen válaszolnak a feltett kérdésekre. Annyira magával ragadott a lelkesedése, hogy végül én is foglaltam időpontot egy átvizsgálásra a Méta Autószervizhez, ha már ilyen sok információt megtudtam a folyamatról és a szervizről. A weben található fotók alapján nagyon jónak ígérkezik, valószínűleg nem véletlenül olyan elégedett velük Géza bácsi. Már várom, hogy én is megismerkedjek velük.