Egy régről ismert barátnőm hamarosan orvos lesz. Mielőtt még elkezdte az egyetemet, meg sem fordult a fejemben, hogy ő valaha is ezt a hivatást fogja választani. Pedig, mint kiderült gyerekkora óta ez volt az álma, mert régen az egyik kisbarátja beteg volt, nagyon – szerencsére azóta is jól van -, és meg akarta gyógyítani. Akkor megfogant benne a gondolat, hogy orvos lesz, de később persze, ahogy jött a bizonytalanságokkal teli kamaszkor, így egy kicsit háttérbe szorult az elképzelés. De hát, már itt tart, idén fog lediplomázni. És az eredeti elképzeléseihez hűen gyerekorvos lesz, ráadásul egy nagyon nehéz, és nagyon kemény szakterületet választott magának, méghozzá az onkológiát. Nagy vívódások árán jutott végül elhatározásra, de úgy döntött, hogy ő is felveszi a harcot a világ legkegyetlenebb betegsége ellen, és később meg fogja csinálni a felnőtt onkológiához szükséges szakvizsgát is. A helyzet az, hogy hihetetlenül tisztelem és becsülöm ezért a vállalásáért.
Szóval, ha minden jól megy, akkor nyáron már rezidens lesz Budapesten. Eddig is sokat használta az autóját – mert nem budapesti -, de ezek után még többet fogja, hiszen még tanulni is fog, nem csak dolgozni. Nagyon előrelátó, így gondolt a téli időszakra is, hogy új abroncsokat kellene venni, és inkább letudná most a vásárlást, mert valószínűleg ideje sem lesz rá később, és a téli gumi árak tavasszal és nyáron amúgy is kedvezőbbek.
Talált is egy webshopot, ahol nem csak téli, de nyári gumikat is lehet vásárolni, és szimpatikusnak találta, úgyhogy úgy döntött, innen fog vásárolni.
Persze, mérvadóak voltak a téli gumi árak, amik egyébként teljesen lenyűgözték őt, ami megjegyzem, nagyon nehéz. Azt mesélte, hogy akkora akciók voltak, hogy csak na. Több tíz százalékos árengedményekkel árulják az abroncsokat, és ráadásul gyakorlatilag az összesre van kedvezmény. Már pedig az információk alapján, amiket a honlapot üzemeltető cégről olvasott, több tízezer gumiabroncsot forgalmaznak.
Azokat a téli gumikat is, amiket ő kinézett magának 46% kedvezménnyel tudta megvásárolni. De látott 68%-kal olcsóbb ajánlatot is. Szíve szerint természetesen ezt vette volna meg, hiszen egyébként ő nagy akcióvadász, de nem passzoltak a gumik a kocsijára, így sajnos ezt ki kellett hagynia. De így is nagyon boldogan újságolta, hogy majdnem fél áron jutott hozzá vadonatúj abroncsokhoz, és hogy mennyi mindent fog tudni venni a maradék pénzből. Én naivan azt gondoltam hirtelen, hogy persze, sok szép ruhát, de a sztetoszkóptól kezdve, a köpenyen át, milliónyi dolgot sorol fel. Biztos, hogy nagyszerű orvos lesz belőle, ahogyan az is, hogy télen nem lesznek gondjai az utakon.