Balatoni lánybúcsú az újdonsült gyermekorvosnak

Még egy korábbi munkahelyemen ismertem meg egy lányt, aki a mai napig nagyon jó barátnőm, sőt azt hiszem, hogy ő az egyik legjobb. Amikor először találkoztunk, ő akkor pár hónapja már az orvosira járt, és már akkor határozott elképzelései voltak arról, hogy mindenképpen gyerekek gyógyítását szeretné végezni. Akkor az még nem körvonalazódott, hogy ezen belül milyen terület érdekelné, de végül úgy döntött, hogy a szívsebészetet választja. Idén végzett általános orvosként, úgyhogy már hivatalosan is doktornő, és most fogja elkezdeni a rezidensi éveit az egyik leghíresebb gyermekklinikán. De még mielőtt ez megtörténne, férjhez fog menni a nyár végén, amit természetesen egy lánybúcsú fog megelőzni.

A lánybúcsú szervezése a szokásostól eltérően nem csak a tanú feladata lesz, hanem kollektíven a közeli barátnők közösen fogják megszervezni, és ennek én is részese lehetek. Egy dolog biztos volt már az elején: mégpedig, hogy a lánybúcsú vitorlázás nélkül nem lenne az igazi. Egyrészt a menyasszony a Balatonnál nőtt fel, és imádja, emiatt pedig egyfajta szimbolikus jelentése is lenne a dolognak, másfelől pedig az esküvőre szeretne szép barna lenni, és hát sehol máshol nem tudna olyan szépen lebarnulni, mint a Balaton közepén egy vitorláson.

Az első dolgunk az volt, hogy találjunk egy olyan céget, akik tudnak nekünk segíteni ebben, hiszen egy lánybúcsú megszervezése és kivitelezése nem könnyű feladat. Ugyan egy születésnapi bulival kapcsolatban, de az egyik “csapatagnak” volt már szerencséje a Balatonpro nevű céggel, akik hajókat adnak bérbe és rendezvényszervezéssel is foglalkoznak, amiknek szintén része lehet – igény esetén – a hajóbérlés is.

Úgyhogy nem is késlekedtünk sokat, megnéztük a honlapjukon található információkat, és az elérhető csomagokat is. Három csomagajánlat közül lehet választani, mi a legkisebbet néztük ki. Ez tartalmaz egy két órás vitorlázást – amihez kapitány is jár -, korlátlan italfogyasztással. A lánybúcsú vitorlázás mellé továbbá, olyan karszalagok is benne vannak az árban, amikkel ingyenes a belépés Siófok legfrekventáltabb szórakozóhelyeire, ahol még különféle italkedvezmények is biztosítottak, szintén a karszalagoknak köszönhetően.

Az ingyenes belépési lehetőségek pedig azért Siófokra szólnak, mert a Balatonpro fő kikötőhelye Siófokon található, illetve Siófok a Balaton Budapestje, és itt van a legtöbb szórakozási lehetőség, már ami a bulikat és a discokat illeti.

Ez a csomag, amit mi választottunk, csak 7900 forintba kerül fejenként, amit ha lebontunk, akkor kiderül, hogy elképesztően jó áron van a vitorlás bérlés. Szerintem sehol máshol nem ilyen jutányos, mint a Balatonpronál.

Egy lánybúcsús vitorlázás igénybevételéhez egy ajánlatkérő űrlapot töltöttünk ki, ahol meg kellett jelölnünk az esemény jellegét – mivel többféle rendezvények szervezésével is foglalkoznak, illetve a vitorlások bérlése esemény nélkül is létrejöhet -, illetve a lánybúcsú tervezett időpontját is meg kellett adni. Mi ezt találtuk a legegyszerűbb és legjobb megoldásnak.

Most már pedig nincs más hátra, mint kivárni a lánybúcsú napját, és abban kell még bíznunk, hogy az idő is a mi oldalunkon fog állni. De ha esetleg mégsem így lenne, akkor sincs baj, mert a Balatonpro mindig készül egy B tervvel erre az eshetőségre is.